
A kötet nagyjából felét kitöltő, fő történetszál onnan indul, hogy a Magyar Népköztársaság technológiai fejlesztési erőforrásai korlátoltak voltak.
A kormány minisztertanácsi szinten is kereste a lehetőségeket, hogy a számítástechnikai eszközök tőkés importja kiváltható legyen, miközben folyamatosan számolt azzal is, hogy a Szovjetunió ezen a területen sem fog túl sok teret engedni a többi KGST állam iparának.
Ilyen keretek között keresték tehát a fejlesztési lehetőségeket. A K+F területén ekkoriban jelentős erőforrások és kapcsolatok összpontosultak a hazai tudományszervezés és a KFKI életét egyre jobban meghatározó Pál Lénárd (később Kádár János közvetlen bizalmasa, Aczél György utóda) körül, aki egyébként hatékonyan szervezte a célprogramok rendszerét, néhány kutatási területre irányítva a szűkös erőforrásokat.
A célprogramok közül – igazán nem meglepő módon – Pál Lénárd kutatási területe, a mágneses domének kutatása hamarosan az első helyre került, az erre épülő buborékmemória kutatások megindulását követően pedig egyértelmű céllá vált a buborékmemória tényleges gyártásba vitele Magyarországon.
Ennek természetesen ára volt, hiszen nem volt lehetőség minden kutatási irányt támogatni, a buborékmemória-kutatás pedig erőforrásokat vont el más területekről, így például a félvezető kutatásoktól is. Ráadásul a vártnál jóval több problémával szembesültek a kutatók a technológia kapcsán. Másik oldalról egy egészen váratlan helyről segítség is érkezett a magyar kutatások számára.
A buborékmemória-kutatások nyomán, még a technológia megszületésekor néhány magyar kutató az állambiztonsági szolgálatokkal együttműködve, KKI fedésben kijutott amerikai kutatóintézetekhez (Bell) és első kézből információt szerezhetett a technológiáról és személyes kapcsolatokat építhetett.
Így amikor a minisztertanács elhatározta az 1970-es évek első felére, hogy rendezni kívánja a diplomáciai kapcsolatait az Amerikai Egyesült Államokkal (részben a Szent Korona és a koronázási ékszerek hazahozatala, részben egy “különutas” kereskedelmi megállapodás reményében) már meg voltak alapozva azok az együttműködések, amik később egy új kutatási együttműködés keretei között, a National Science Foundation és a magyar hírszerzés és elhárítás fellegvára, a KKI együttműködésében tovább fejlődhettek.
Ezen programok egyike volt a kaliforniai Caltech egyetem és a magyar KFKI közös buborékmemória-kutatási programja, ami az amerikai közreműködés nélkül aligha lett volna megvalósítható kizárólag magyar részről, igaz, “váratlan” támogatást néha a Szovjetunió részéről is kapott a program.
A közös kutatás végül bizonyos értelemben teljes sikerrel zárult, magyar részről a teljes gyártástechnológia kifejlesztésre került 1980-as évek elejére, legyártásra került egy mintadarab is, ami mindössze pár évvel volt lemaradva az olyan tőkés kutatóintézetektől, mint amilyen például a TI vagy épp az IBM voltak.
Vélhetően mindenkiben ott motoszkál a kérdés, hogy akkor miért nem hallott még soha nemhogy magyar buborékmemória gyártásról, hanem magáról a buborékmemóriáról sem? És a buborékmemória-botrányról? Merthogy a tudományos értelemben virágzó együttműködésben igen korán megjelentek az első problémák, de végül csak 1979 végére borult ki a bili, méghozzá egy fiatal és szerelmes magyar kutató miatt, aki éveket várt a megfelelő alkalomra a disszidálásra (és arra, hogy pár héttel később feleségül vegye az akkor már Amerikában élő, de magyar szerelmét James R. Mc Cormik tiszteletes előtt).
A kirobbanó kémkedési botrányt később Magyarországon úgy magyarázták az érintetteknek, kutatóknak, hogy az afganisztáni események és Szaharov Gorkijba száműzésére adott egyik amerikai válasz volt, ami legfeljebb részigazság. A külügyi dokumentumok alapján az is rekonstruálható, hogy az amerikai fél, ha tudott is valamennyit a kutatási együttműködésben való magyar részvétel valódi természetéről, akkor is váratlan fordulat következett be a kapcsolatokban, ami az idősíkra helyezve nem a világpolitikai helyzethez volt köthető, hanem valami máshoz.
A kémkedési botrány az Amerikai Egyesült Államokban óriásivá duzzadt, az amerikai fél sokáig napirenden tartotta, de a magyar oldalon is jelentős változásokat hozott, hiszen nem sokkal később a programért felelős miniszterhelyettest a botrányt követően elmozdították, az ipari és tudományos hírszerzés fellegvárát, a KKI-t egyik napról a másikra megszüntették. És természetesen volt egy olyan szereplő is, amely lényegében csak nyert a magyar-amerikai buborékmemória programmal kapcsolatban, aminek az eredménye végül “természetesen” nem a magyar népgazdaság érdekei szerint, és nem Magyarországon hasznosult.